Elég toleráns vagyok és nyitott a világra. Hagyom magam meggyőzni, beengedek sok különféle véleményt. Mégis van valami, amire mindig harapok.... Ha valaki véleményt mond, sőt kinyilatkoztatásokat tesz akár kérték, akár nem... úgy, hogy töredék információkat birtokol, halvány összefüggésekbe kapaszkodik, saját élmények nélkül, másokra hivatkozva, de azt bőszen állítja.  Ha el sem tudja képzelni, hogy a másik, ahonnan nézi, egészen mást lát... Ilyenkor mindig elszomorodom. A támadás mögött mindig védekezés van. Önigazolás. Az is ledöbbent, ha kiábrándultsága vagy csalódottsága miatt valaki az internetet használja fel, hogy (sokszor tudtán kívül) megtévesszen embereket... az emberek pedig elhiszik, csak azért, mert "az interneten olvasták".

Ha valamihez nem értek, általában nyitott szívvel és füllel figyelek, hogy kellő információt gyűjthessek, hogy véleményem lehessen róla, hogy aztán elmondhassam, hogy érdekel vagy sem. Sőt! Többet mondok. Azt tettem fel mércének magam elé, hogy mindent kipróbálok, átélek, belemegyek - amire kíváncsi vagyok. Csak így leszek hiteles, így nézhetek a tükörbe, hogy véleményt mondjak... és még így is torz a dolog, hiszen a szubjektivitásom miatt nem tudok objektív lenni.

Ma már mindent le lehet írni, kinyilvánítani, tényként közölni. Az internet világa sok mindent elbír, gyomra bevesz, mérlegelés nélkül eljuthat akárkihez. Nagyon nehéz szétválasztani az értéket a szennytől, korlátoltságtól, feszültségkeltéstől stb. Nem is akarok pálcát törni, ahány ember annyi féle módon szemléli a világot és mindenki másra rezeg, mást érzékel belőle.

Annyit kérek csak, hogy fogadjátok el, hogy ez a blog az én rezgésem kivetülése. Én erre figyelek, ezt érzékelem a világból. Lehet, hogy távol áll a Te nézeteidtől, mást gondolsz az egészről. Elfogadom. Ha van mégis valami, ami megérint, akkor már nem írtam feleslegesen... :)

Szerző: SZV admin  2009.10.16. 22:16 Szólj hozzá!

Címkék: vélemény kinyilvánítás

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr541455079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.